Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli napozás (1979. dec. 19.)

2009.02.05

Megint nagyon kellemes meleg van. Mintha tavasz készűlne és nem a karácsonyt várnánk. Öt nap múlva szenteste. Paradox helyzet: készítjük az ajándékokat, titkolózunk, miközben a lelkünk mélyén forr az indulat. Nem emlékszem, hogy kinőve a gyerekkorból, valaha is lett volna szép, családi karácsonyunk. Talán addig, amíg azt hittem, az angyaloktól kapjuk a feldíszített fát, talán akkor még tudtam örülni.
Rettenetesen szegények voltunk. A kályhába a tüzifának valót az erdőből hoztuk. A házunk még nem készült el, és a szobaablakokon az üveg helyére papírt tettünk. Éjjel úgy kihült a lakás, hogy reggelre megfagyott a víz a vödörben.
Az erdőből hozták mamusék a fenyőfát is. Azt díszítették fel kemény szaloncukorral. Én a barnát szerettem, ami csokiutánzat volt, Grethy a rózsaszínűt, arról nem lehetétt tudni, mire hasonlít.
Az ünnep előestéjén mamus meleg ruhákba felöltöztetett minket - mennyire utáltam a nehéz kabátot! - és elmentünk nagyiék ablaka alá énekelni. Hogy mit énekeltünk, elfelejtettem, de a Mennyből az angyal lehetett, mert mamus mindig ezt daloltatta velünk. Nem sokkal később nyílt az ajtó, és nagyi meg Betty néni megdicsérte az énekünket. Elidőztünk náluk egy darabig és ajándékokat kaptunk. Azok az ajándékok nem voltak nagy dolgok, ahogy felidézek egy alkalmat, sálat látok magam előtt, meg almákat. Akkor, igen akkor, boldogan vert a szívem. Boldog voltam akkor is, amikor karácsonykor összegyűlt a kályhameleg szobában a rokonság, élükön Polly néniékkel. Szerettem az egymás szavába vágó, borozgató felnőtteket hallgatni. Órákig el tudtam nézni őket és nem hittem el, hogy egyszer én is megnövök. Emlékeim szerint a karácsony csak nagyon ritkán hozott nekünk otthon ajándékot. Ezért is volt izgalmas nagyiékhoz menni énekelni. Ott várt az ajándék.
Grethy szerint viszont sose maradtunk meglepetés nélkül. Nem értem, miért emlékszünk másképpen. Gyanítom, hogy benne a nagyiéktól kapott dolgok maradtak meg emlékként.
Egyetlen esetről tudok, amikor valóban találtunk a fa alatt meglepetést. Akkor azt hittem, az angyalok tették oda, de nem sokkal később rájöttem, hogy mamus volt az angyal. Pici ruhákat varrt az ócska gumibabáinknak.
Azóta az ajándékozási láz a családban magasra szökött. Nem állítom, hogy rossz dolog önmagában, csak nem őszinte, s ami nem őszínte, az nem lehet igazán jó.
Chakkát már nem úgy nevelték, hogy az égből kap ajándékokat. Ő tisztában van azzal, hogy ki mivel ajándékozza meg. Sőt! Maga is készít rajzokat mindenkinek. Ez az ő meglepije. Viszont ő még tiszta szívből ad és vár. Ellenben mi felnőttek... kedvem lenne azt mondani, mi nem adunk mást a szeretteinknek, csak indulatot.
Talán ez a szép napsütés lágyítja a díszpapírba csomagolt őszintétlenséget.

1979. dec. 19.