Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyugdíjba készülve (1979. dec. 16.)

2009.02.05

Papus elárulta, hogy nem betegállományban van, hanem pihenőidőt kapott, mert megkezdődött a lenyugdíjaztatása. Jó nagyot néztünk, hiszen úgy tudtuk, hogy még két éve hátra van. Nem értem, eddig miért áltatott bennünket. Talán nehéz elszakadnia a munkahelyétől? Vagy váratlanul közölték vele, és maga se hitte el? Titok lengi körül papust. Ha orvoshoz indul, nem tudjuk biztosan, oda megy-e. Semmiről nem szól időben. Mindig ilyen volt.
Peet talán hét éves lehetett, amikor egyszer rászólt, hogy lapátolja föl a homokot, amiben játszott, és amit játék közben lesodort a kupacról. Peet nem tette meg, már nem emlékszem, miért. Másnap, amikor papus hazajött a munkából, meglátta, hogy Peet nem tett eleget a kérésnek. Éppen a tévét néztük, én ültem a fotelben, Peet a kanapén. Papus benyitott a szobába, teljesen nyugodt arccal. Köszöntünk, ő is köszönt. Lassan odalépett Peethez és hirtelen akkora pofont lekevert neki, hogy szegény Peet szinte repült a levegőben, majd a nagy szőnyeg távoli csücskére zuhant. Utána kezdett csak kiabálni vele. Azonnal ki kellett mennie a homokot föllapátolni, hiába zokogott és kért bocsánatot. Vasárnap volt, s mamus ünnepi ruhába öltöztetett bennünket. Ettől a naptól kezdve egy ideig összeszorult a gyomrom, ha vasárnap közeledett. Később elhagytak a gyomorgörcsök, és az emlék is elmosódott.
Papus a háború után autóvezetést tanult. Kezdetben teherautóval meszet szállított a bányából sokfelé. Később a postánál helyezkedett el. 56-ban segített Robert bácsinak kimenekülni a pesti zűrzavarból, ezért hálából 56 után közbenjárt azért, hogy papust is fölvegyék a BM-be, hol ő dolgozott. Robert bácsi jogász volt, s már gyerekkorunkban tudtuk, hogy nagy nőfaló. Margaret nénit a kis Susyval többször elhagyta, de mindig visszatért hozzájuk. Margaret néni papus nővére. Óvónőnek tanult. Úgy hallottam sose dolgozott a szakmájában, vagy csak pár évig. Az Országos Levéltárban találta meg a helyét, ott nézett utána a családunk dokumentált történetének. Egészen a 16-dik századig jutott el.
Margaret néni és Robert bácsi társaságában papus mindig jól érezte magát, mamus viszont úgy látta, hogy lenéznek bennünket, mert vidékiek és szegények vagyunk. Egyetlen dolog, amiben segítettek, hogy papust bevitték a BM-be dolgozni először, mint a Honvéd néptáncegyüttes hangszereinek szállítója, így jutott ki más országokba, majd miután, a kötelező rendőri tanulmányait befejezte, a kisebb-nagyobb belügyi főnökök fuvarozója.
Ezt hagyja most ott papus.
Az új helyzet megviseli. Magam sem tudom, mit fog kezdeni a szabadidejével, hiszen papus valójában gyenge, önállótlan. Most abban bízik, hogy a kollégái, akik Robert bácsihoz hasonlóan nagy hangúak, gyakran meg fogják látogatni, de szerintem ez csak álmodozás papustól.
Egyedül én nem járok a nagyvilágban, mégis jobban ismerem az embereket, mint azok,akik rohangálnak a dolgaik után.
Papust soha senki nem fogja meglátogatni..

1979. dec. 16.