Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Májusban (1980. május 30.)

2009.02.05

Régen írtam utoljára. Jól telnek a napok, vidámabb vagyok. Chakka minden hétvégén velünk van, ilyenkor repül az idő. Pénteken hosszan megelőzi mamust az úton, amikor a buszról leszállnak, és kis kezében tartva a kosárkáját, fürgén mászik föl a lépcsőkön. Papus a lépcsőn ülve várja, és széttárja karját, mintha sorompót tartana elé. Chakka próbálja kikerülni, de ugye a felnőttek meglehetősen fondorlatosak. Chakka eldarálja az egész hetét, mire mamus megjelenik az udvarban. Azt a felszabadultságot, amit az arcán ilyenkor látni, nem lehet leírni. Szombatonként a kis Judyval játszik majdnem egész nap, a homokban sütnek, főznek, amiből én is kapok jócskán, úgyhogy nem halok éhen.
A hétköznapok gyorsan telnek. Rengeteg tervemet el kellett halasztanom. Kint ülök a teraszon egész nap, vágyom a levegőre, a napfényre és arra, hogy lássam mamus kertjét, ahová minden évben árvácskát ültet. A szekrényem pakolászását még nem fejeztem be. Talán folytatom, ha beköszön a kánikula, vagy megint télbe fordul a világ.
Grethyék majdnem minden délután kiugranak kis időre. Olyan vígan toppannak be, mintha soha, de soha nem lett volna semmilyen konfliktus a családban, amíg velünk laktak. Pedig nem telt el azóta fél év sem. Egyáltalán nem kívánok haragot tartani, de elgondolkodom néha a jelenlegi helyzeten és összehasonlítom a régivel. Ilyen az ember. Ha változnak a körülményei, változik a szemlélete is. Most Greg mamájára hallok panaszokat, aki szerintem sokkal lazábban kezeli az összezördüléseket, mint annak idején mi.
A kis Gil megtanult járni. Élénkebb és mozgékonyabb, mint Chakka volt ennyi idősen. A család kedvence lett, nem csoda, hiszen nagyon barátkozó és rengeteget lehet rajta nevetni.
Nagyi teljesen elszokott tőlem. Várja a munka őt a földeken. Ritkán jut ideje rám, de ha átjön, sose felejti el megkérdezni, ad-e Peet mamusnak pénzt, mert ő egy fillért se lát tőle. Hogy is adhatna, hiszen nem találkoznak, ezerszer elmondtam már neki. Peetre mintha senkinek se lenne gondja. Elkönyvelték, hogy jó helye van nagyinál és kész.
Bőven akad időm mostanában. Teszek-veszek, délel6tt kicsit a szobában, délután a teraszon a papírjaim közt. Sokat olvasok. Papus ajánl könyveket, néha szörnyen rosszakat, de szinte mindet végigolvasom az utolsó betűig. A naplómra már nincs akkora szükségem, mint, mikor Grethyék velünk éltek, és nem akadt egyetlen ember sem, akinek kiönthettem volna a lelkemet. Igaz, most sincs, de már nem dúl bennem annyi feszültség, amennyi akkoriban. Jó így. Estére elfáradok. Nem baj. Éjjel jól alszom. Sokat tervezgetek. Próbálgatom, mire vagyok képes. A terveknek gyakran a felét se tudom egy nap alatt elvégezni. Ez zavar. Meg kéne tanulnom a lehetőségeimet reálisan mérlegelni. Nagyon nehéz. Olyan vagyok, mint a méhek, ha rátalálnak a délben elém tett levesre. Én sikoltozom, hogy tűnés innen, de gyorsan, ők mégis támadnak és zümmögnek köröttem, mintha az egész tányérra akarnák rávetni magukat. A túl izgágákat nem lehet elhessegetni. Előbb-utóbb belefulladnak a levesbe.
Ami másnak öt perces munka, az nekem eltarthat egy óráig is. Ez sem zavar. Élvezem amit csinálok. Viták néha meg akadnak, de nagyobb zűrök végre nincsenek.
Mamus hetente háromszor jár takarítani. Papus délelõttönként a kocsmában ül, beszélget, kicsit iszogat, délutánonként lepihen. Forognak a napok, lazán, egyszerűen.
Olvasmányaim nyomán összeállítottam a francia és a magyar királyi leszármazási táblát. Nagyon tetszik. Nem volt könnyű, de megérte. Irtóra szeretek ilyesmit csinálni.
Ágnesszel még levelezek, de már nem látogat meg. Susan is csak néha. Valeryről semmit se tudok. Judith a Traumatológiával végleg a múlté.
Néha írogatok verseket vagy novellát, csupán kedvtelésből.
Tényleg jól érzem magam.
Így éldegélek mostanság.

1980. május 30.