Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hétköznapok (1980. márc. 11.)

2009.02.05

Rendezgetném végre a dolgaimat, de nem tudom. Nagyi továbbra is szinte mindig mellettem ül, és átkozódva szidja mamust meg papust. Régi vélt vagy valós sérelmekkel áraszt el, amihez tényleg semmi közöm. Ez nem olyan, amit a család próbál a fejembe verni. Nagyit a bántalmai akkor érték, amikor még nem is éltem. Valóban mi közöm az akkori idők kicsinyes harcaihoz. Ezek a harcok állandók és a történelemben minden eddig élt embernek hozzátartozott az hétköznapjaihoz. Hosszú évek után ki mondhat véleményt arról, hogy papus nem a neki kitűzött karriert választotta, hanem a repülést és később egy dáma helyett mamust. Papusból nem ügyvéd lett, ahogy nagyi szerette volna, hanem saját kedve szerint pilóta, amit a bekövetkezett ll. világháború miatt jócskán megszenvedett. Azt meg, hogy mamust vette feleségül, aki csak hat elemit végzett, mi jogon ítéljem el? Ebben a házasságban születtem, s ki hol fogantatik meg, arról egyáltalán nem tehet. Inkább élnék olyan családban, ahol a jelenről lehet véleményem, és a döntéseim érvényt kapnának. De nagyi csak fújja a magáét, s én nem tudom, mit tegyek. Ha leállítom, az tiszteletlenség, ha hallgatom, tudván, mennyi kitűzött célom hever parlagon, előbb-utóbb feszült leszek és megfájdul a fejem. Még mindig fabrikálom a családfánkat, ez az egyetlen dolog, amivel pár percre kibillenthetem nagyit a dörgedelmes szidalmakból.
Amitől még fára tudnék mászni az az, hogy minduntalan megkérdi, mit gondolok, Peet fontolgatja-e a hazaköltözést. Röhej, mert nem is találkozom Peettel, fogalmam sincs, mi lehet vele. Nála lakik, hát csak többször látja, mint én.
Szeretem azokat a sütiket, amiket hoz, de szidalomkörítés nem kéne hozzá.
Nagyi miatt irtó lassan haladok a szekrényrámolással, a három polc közül még csak az egyiknek a felét böngésztem át. Főként írásokról van szó. Újra olvasom és átgondolom őket, aminek az az eredménye, hogy elég sokat dobok ki a szemétbe. Sokszor azt hiszem, azért születtem, hogy írjak, de író biztosan nem lesz belőlem. Itt a négy fal között, ilyen családban nem. Elkeseredem, s ha épp ilyen hangulatban kerül a kezembe valamelyik cetlim, előbb forgatom kicsit, aztán fecnikre tépem, végül kidobom.
Az életem is hasonló. Forgatja az idő, majd széttrancsírozza, és elhajítja.

1980. márc. 11.