Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy vidám nap (1980. febr. 24.)

2009.02.05

Csodálatosan telt a napom a két gyerekkel. Chakka szinte csilingelt a jókedvtől. Felszabadult volt és élvezte, hogy mindenki figyel rá. Papus állandóan hívogatta, viccelődött vele és nevetett rajta.
Megint elővettem a magnómat, s a kazettát, amin a két gyerek hangját gyűjtöm. Ezt még akkor határoztam el, amikor Chakka pár hónapos volt. Gondoltam, hátha az élet úgy alakítja, hogy felnőtt korában értékelni fogja. Aztán elkezdtem Gilnél is.
Annyi mindent elveszítünk az életünk során. Valahol azt olvastam, hogy az embernek az a sejtje is elhal hét év alatt, ami a leghosszabb ideig tartja ki. Tehát fizikailag hét évenként kicserélődünk. Csoda dolog, hogy ennek ellenére képesek vagyunk emlékezni. Ha a felnőtt korig annyi mindent elveszítünk, hadd maradjon meg legalább számukra valami a majdani múltjukból, ami most még a jelen. Ezért rajzoltatom Chakkát, s amint lehet a kis Gilt is fogom. Milyen jó, hogy a gyerekek szeretnek rajzolni!
A hangjukat is ezért veszem magnóra. A hang is változik, úgy hagyjuk el őket, mint a levetett ruhát. Az én hangom vékony volt, ami nagyon zavart. Utáltam azt, aki utánzott. Ma mégis kíváncsi lennék, hogy beszéltem. Talán ők is kíváncsiak lesznek egykoron. Ha mégsem, megmarad nekem emléknek.
Nem könnyű azokat a perceket elkapni, amikor éppen beszédes kedvükben vannak és nem a magnóra figyelnek. Amint észreveszik, hogy bekapcsolom, máris nyúlnak érte és nyomogatni akarják a gombokat. Ez olyan izgalmas számukra, mintha világmegváltó felfedezést tennének. Azonnal elakad a hangjuk. Gíl figyelmét még könnyű elterelni, ő egy éves sincs, de Chakkáét szinte lehetetlen. Elég sok verset mondtam neki amíg velünk laktak, megtanulta őket s most a segítségemmel kazettára mondja azt amit akar. Élvezi, mert kapcsolgathatja a gombokat és mivel együttműködünk, hallgat rám.
A 10 hónapos Gil reggel csodálkozott, miért nem Grethy jelenik meg az ágya fölött, de hamar elfelejtett csodálkozni. Az este rosszabb volt.
Napközben körülöttem nyüzsgött. Belekapaszkodott a lábamba, hogy felhúzza magát és jól megszemlélje, van-e az ölemben valami.
Végre az egész család nevetett, papus nem sziesztázott ebéd után, mint szokott és nem hangzott el egyetlen bántó szó sem.

1980. febr. 24.