Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy kis szökés (1980. ápr. 12.)

2009.02.05

Mamusék elmentek Grethyékhez köszönteni. Greg névnapja van és a kis Gil ma lett egy éves. Még mindig igazi vasgyúró, rajong érte az egész család. Grethyék az ötödik házassági évfordulójukat is ma tartják, hihetetlen, hogy repül az idő.
Egyedül maradtam a házban, s amint papusék a kocsival kihajtottak az udvarról és az autózúgás elhallkult, teljes hangerőre tekertem a magnómat. A zene felszabadít, valóságosan szenvedek tőle, hogy állandóan a nagy csend vesz körül. Papust idegesíti a mai zene, ő még Karádyt emlegeti, de már nem énekli, mint pár éve. A zene áthallatszott Magdalenáékhoz a szomszédba, nyomban tudta, hogy egyedül vagyok. Magdalena meg is jelent és átjött hozzám egy kis csevejre. Nem maradt sokáig mert mosnia kellett, de felajánlotta, hogy megpróbál átcipelni a lakásukba. Belementem. Sose voltam még náluk. Hátrafelé húzott le a lépcsõkön, teljesen egyedül. A kocsim nagyokat zökkent, de baj nem történt.. Magdalenaék düledezõ parasztházban laknak éppen az előttünk lévő telken. Olyanféle házban szeretnék élni, amilyenben ők, csak rendezettebb körülmények között. Amikor Magdalena betolt az ajtón, erõs bûz csapta meg az orrom. Amikor kinyitotta a konyhaszekrényt, még erõsebb. Áldatlan állapotok uralkodtak a konyhában. Itt él Magdalena a testvéreivel, Michellel és a 8 éves Edithel, alkoholista szülõk mellett, búzben és mocsokban. A harmadik testvérét, Maryt úgy tudom, állami gondozásba helyezte a gyámhatóság.
Magdalena a sparhelton forralt vizet, közben elõhúzott valahonnan egy rozoga mosógépet. Amikor megmelegedett a sparhelton a viz, bele kezdett a nagy munkába. Közben sokat beszélgettünk és az áldatlan állapotok ellenére nagyon jól éreztem magam.
Négy óra körül áthívta Peetet nagyitól, hogy segítsen visszacipekedni a lakásba. De jó, hogy egy udvarban laknak! Peet meglepő örömmel jött is azonnal.
Kértem, látogasson haza néha, akkor is, ha papus otthon van. Nemmel válaszolt.
- Jönnék én, de eszébe se jutok már senkinek - mondta, és a szívem elszorult - Grethyék körül forog a világ, azt hiszed, érdekel valakit az, mi lesz veled vagy velem?
Hát ez nagyon fájt. Kusza a család élete, papus betegeskedik, mamus rengeteget jár takarítani, hogy megéljünk, én tehetetlen vagyok minden téren, Grethy házassága zavaros, ő meg elszakadt tőlünk.
Tényleg csak Chakka és Gil nyújt örömöt mindannyiunknak. Azért ez is megdöbbentő. A felelős felnőttek felelőtlenül élnek és a gyerekektől várják a kusza helyzetek megoldását. Nem túl nagy teher ez a gyerekeknek?
Megkérdeztem Peetet, hogy jön ki nagyival, aki már nem járogat hozzám.
- Alig vagyok nála - felelte. Arra nem tértem ki, merre császkál, mert irtó rossz érzéseim támadtak.
Miután Peet és Magdalena fölciháltak megszokott helyemre a terasz korlátja mellé, kb. fél órát még beszélgettünk hármasban, majd, hogy ne találkozzanak papusékkal, elköszöntek.
Papusék kocsija estefelé gurult be az udvarra. Vígan voltak, de nem meséltek semmit, én meg nem kérdeztem.
Sietve beültek a tévé elé, azt hiszem, valamilyen krimit néznek.
Soha nem fogják megtudni, hogy ma én se voltam a házban. A ma csak most fontos. Pár hét múlva a ma is olyan lesz, mint a többi mögöttünk elszaladt nap, s hogy hol tartózkodtam, talán már nekem se lesz fontos.

1980. ápr. 12.