Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Botlás (1979. nov. 14.)

2009.02.02

Chakka mellettem játszott amikor megbotlott a szőnyeg szélében, és elesett. Torkaszakadtából üvölteni kezdett. Greg berohant és azt kiabálta, hogy mellettem csak összetöri magát a gyerek. Nem hitte el az igazat, állította, hogy az ölemből esett ki. Odaszaladt Grethy is és magához szorította Chakkát. Dédelgette, vígasztalta. Ő is kételkedett bennem. Nem kiabált, de nagyon nyers volt. Úgy nézett rám, mint aki hazudik, és akiből a legrosszabb is kitelik. Alig tudtam magam türtőztetni. Hányingerem lett, megfájdult a fejem. Egyszercsak azt mertem mondani Gregnek, hogy "hülye vagy" . Ebből lett a legnagyobb baj. "Éppen én merem lehülyézni Greget, én, aki állandóan másokra van utalva? Ők mindent megtesznek értem mindig, Grethyvel vásároltatok, és ez a köszönet? Ezután másképp lesz, azt Greg garantálja. Rájuk ne számítsak, szálljak le róluk. Én korlátolt vagyok, nagyokos és gonosz. Nekem semmi és senki se jó, mindenkit kiborítok."
Zengett a ház. Chakka elfelejtette minden baját, tágra nyílt szemmel figyelt. Remegett a gyomrom, de nem mertem többet szólni. Később aránylag lecsillapodtak a kedélyek. Kifaggatták Chakkát, aki elmondta, hogy valóban a szőnyegben botlott meg. Senki se kért elnézést, bár nem is vártam, csak jólesett volna.

1979. nov. 14. szerda

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.