Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az év utolsó napján (1979. dec. 31.)

2009.02.05

Valerytől ajándékcsomagot kaptam postán. A csomagban Mozart kazettát találtam, kísérő levél nélkül. Nagyon meglepődtem, hogy Valery ennyi idő után jelt adott magáról.
7-8 éves lehettem, amikor Valeryt megismertem. Egymás mellett feküdtünk a rózsadombi utókezelőben. Nagyon jó barátságba kerültünk. Az iskolaév végén mindketten hazamentünk, aztán évekig nem találkoztunk. Meg is feledkeztem róla. Hosszú ideig csak arra emlékeztem, hogy valakivel megsirattuk Audrey nővért, akit fegyelmivel elbocsátottak, mert elfogadott egy vágott csirkét valamelyik szülőtől. Audrey néni volt a kedvenc nővérünk, s alig hittük, hogy el lehet őt küldeni. A gyerekek azt hitték, hogy akihez ragaszkodnak, az olyan oszlop vagy támasz, ami örök és elmozdíthatatlan. Évek múltán derült ki, hogy Valery volt a síró társam. Valamelyik más intézményben újra egy szobába kerültünk, és újra összebarátkoztunk. Barátságunk hosszabb-rövidebb ideje azóta is tart. A csomag rá a bizonyíték.
Utoljára egy éve váltottunk levelet.
Bocs Valery, örülök a kazettának, de jobban örülnék, ha nem lennének kihagyott éveink. Aztán bocs azért is, hogy én semmit se küldtem neked.
Susantól is kaptam ajándékot, egy szép művészeti naptárt. Kitenni nem tudom sehová sem, de annyira gyönyörű, hogy az ágyam melletti széken szeretném tartani, a füzeteim, papírjaim között, pedig helyszűke miatt azok is gyakran lepotyognak.
1979 a Traumatológiai Intézet jegyében telt el. Az 52 hétből csak tizet töltöttem ott, de gondolatban még sokszor visszatérnek.
Boldog új évet Judith, aki a kórház után ígéreted ellenére elfordultál tőlem, és Anne, aki felém se fordultál!
Boldog új évet családom!

1979. dec. 31.