Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tettek mezejére lépve (1980. febr. 9.)

2009.02.05

Örültem Grethyéknek amikor beállítottak, de rosszul estek Greg szavai.
- Remélem jól érzed magad ebben a szobában egyedül?
Nem feleltem. Nem felelek már egyetlen provokáló kérdésre sem.
Igen, jobban érzem magam, de nem a szoba miatt, hanem a nyugalom miatt, és amiatt, hogy lehetnek céljaim.
Greg ezt úgysem értené.
Mintha más világban járna, és nem fogná föl annak fontosságát, hogy bennem is van örömvágy, aminek viszont nem a tétlenség az alapja. Semmi baj, elég, ha én tudom.
Olyan lendülettel kezdtem a szekrényemet rendezni, hogy állandó stresszben élek újra, csak most más az oka. Minden reggel kitűzöm magamnak a célt, eltervezem, meddig szeretnék eljutni a pakolásban, aztán estére azzal kell szembenéznem, hogy a negyedéig se sikerült. Lassú vagyok és nem számolok vele. Hajt a vágy, aminek nem bírok ellenállni.
A szekrény az én kis birodalmam. Régebben Grethyé volt, aki az ajtó belsejét teleragasztotta a saját nagyított fényképeivel. Nehezen kapartam le, a technokol vagányul tapadt és tapasztott, nem lehetett lesúrolni. Makacsul foltokat hagyott a kapirgálás után is. A rútságot újságkivágásokkal próbáltam elrejteni. Szándékosan érdekes vagy művészi képeket kerestem és találtam. Nagyon tetszik a virágos földgömb, és a vidám hatású majomfotó, amin a maki banánnal a kezében ül egy bilin..
Erőmet meghaladja az, amit teszek. De ennyi tétlen esztendő után nem lehet merengeni a levegőbe. Úgy érzem, mintha be kéne hoznom valamit, vagy mintha madár volnék, aminek meggyógyult a szárnya és most végre újra repülhet. Egyedül nagyi zavargál. Csuda tudja hogyan, mindig kilesi, ha senki sincs itthon rajtam kívül. Nyomban megjelenik az ajtóban, már nem is üdvözöl, csak leül mellém, és árasztja felém a szidalmait mamusról. Nehéz nagyit leállítani, meg talán nem is akarom. Inkább nekem legyen rossz, minthogy én okozzak rosszat másoknak. Ez nem mártíromság. Tudom, hogy ami érint, az átmeneti dolog, és túl lehet élni. Akik nem gondolják át a helyzetet, azoknak nehezebb. Nem látják az alagút végén a fényt. Erre gondoltam akkor, amikor Greg irónikus megjegyzését tette.
Nem is sejted Greg, mennyire bent vagy az alagútban. Igen, most enyém az a szoba, ahol ti gyötörtétek egymást. Csakhogy számomra nem ez a fontos. Semmit nem akarok elvenni tőletek, csupán élni szeretnék. Nekem egyetlen szoba adatott meg az élethez, nektek minden egyéb. Ott a város, ott vannak a kirándulások és ott áll előttetek a jövő két édes kisgyerekkel. Ezt kéne észrevenni. No, meg azt, hogy te bármikor láthatod az eget a maga szélességében, míg én csak akkor, ha Agnes meglátogat és kitekerünk a falu melletti rétre. Más a felállás és más a viszonyítás.

1980. febr. 9.