Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meseszép

2009.04.06

Kép

Meseszép

Volt egyszer egy lány. Álmodozó,szép lélek. Õ is, mint mindenki boldog akart lenni. Akkor ismertem meg,amikor életem vakvágányra futott. Egyikre a sok közül. Sodort az ár mélyebbre és messzebbre, felhőkbe és iszapokba. Õ jött utánam. Lehajolt a kútba értem, sietett segítséget nyújtani, több száz km-eken át. Hozott sok-sok nevetést, vidámságot. Nappal nagy sétákat tettünk, estéink komoly beszélgetésekbe vittek. Közös kirándulásaink emlékezetesek maradtak. Könnyen barátkozott, hamar a szívembe zártam. Eleinte szokatlan volt a közvetlensége. Az emberek nem ilyenek. Később általa lettem bátrabb, magabiztosabb.
Elsõ találkozásunk ideje nehéz idõszak volt mindkettőnknek. Én kilátástalanságban vergõdtem, õ elvesztette volt barátját végleg. Emlékszem a fényképekre, amiket akkor hivatott elő. A fiú már nem láthatta. Teltek a hónapok, az évek. A lány társat keresett. Talált, nem hozzá illõt.
Egy éjjel álmot látott. Sebes arcú fiút. És hang vagy jel talán? Azt közölte vele, õ lesz a férjed. Telt az idő megint. A vidám szemek tovább ragyogtak. A keresés folytatódott. Aztááán...! A metrón észrevette. Õt! A sebes arcú fiút! Megszólította. Elbeszélgettek. Rájöttek, látták már egymást futólag közös rendezvényen. Elhatározták, fognak még találkozni. Az álom huncutkodott. Igen vagy nem? Én azt mondtam, ne higgyen az álmoknak. Azok csak gondolataink groteszk forgatókönyvei. Csalók, csalókák. Találkozásaik egyre sűrűbbek lettek. Kiderült, mindkettőjüket egy életcél irányítja. Segíteni az időseken,a szegényeken, a bajokkal kûzdőkön. Szociális érzékenységük talán a saját helyzetükbõl fejlődött ki, talán nem, de közös akarattá alakult.
A lány sebes arccal született.Idõben, pici babaként megoperálták eredményesen, azonban egy ici-pici forradás megmaradt. Mindig zavarta. Világunkban, ahol a széprõl, szebbrõl szólnak a sikerek, könnyen fáj a lélek, akkor is, ha nem tör a felszínre.
A fiúnak nehezebb lehetett elfogadtatnia magát a nagy Élet porondjának szereplőivel. Két éves lehetett,amikor felrobbant mellette egy gázpalack. Az édesanyja meghalt, ő megégett. Arcába könyörtelenül belekapaszkodtak az égésnyomok. Évek óta jár plasztikára,lassú a kezelés. De a mosolya őt is derűssé teszi. Az õ közvetlensége is képes másokat felszabadítani görcsös kishitűségükből. A lány és a fiú belsõ látásukkal szerették meg egymást. Talán ez az igazi szeretet. Érezték, összetartoznak, és elhatározták, egybe kötik az életüket.
Az esküvõjükre való meghívásban ott volt a ragaszkodás. Nem hagyhattam ki.Igaz, késve érkeztem, hátul ültem, nem sokat láttam, viszont éreztem a derûjüket. Mondták, a lány végig mosolygott.Hát igen, ilyen õ. A köszöntések alatt öröm fénylett a szemében. Így lépett oda hozzám. Egyszerû ruhában, saját szépségében.
Az állófogadást gyönyörû környezetben tartották. A zenekar reneszánsz zenét játszott, korabeli ruhákba öltözve. Különleges ételek és sütemények. Ezek ugye,nem hiányozhatnak?
Kiváncsiak lettek a felhõk is. Gyültek,gyültek és cseppecskéket szórtak ránk. A sátor alá húzódtunk. Hát ezt nem nézték jó szemmel.Elbújunk elõlük? Sértõdöttségükben ránk zúdítottak egy hatalmas dézsa vizet. Menekülééés! Az ifjú pár az esőben is nevetett. Igy búcsúztam el tőlük, és kívántam nekik boldog új életet.
Ime, a boldogság amit meg lehet találni..Továbbá íme egy fiú és egy lány érdekes egymásratalálása, amely üzenetértékû ezen a földön, hiszen a súlyos magány nem válogat. Azonban a szeretet talaján a boldogság bizton gyökeret ereszt.
Ez az a mese, aminek nincs vége, és ami nem az Óperencián túl folytatódik, hanem itt, köztünk, a hétköznapokban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.