Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hóbortos szerelem

2009.02.18

Hóbortos szerelem

Ez egy film címe. Autista fiatalokról szól. Nemrég találtam a neten és azonnal letöltöttem. A sztori kitalált, de a rendezőt valóságos autisták élete késztette filmje forgatására. A történet egyszerű és banális. A főszereplõ fiú, aki mellesleg úgy számol, mint az Esőember, létrehoz egy klubot a sorstársai számára. Mindenkinek megvan az a tipikus belsõ világa, amiben a szabályok és szerepek eltérnek az általunk megszokott civilizációs magatartástól. Mégis ezért vagy ennek ellenére erős közöttük az összetartás. A fiúk, lányok tisztában vannak a helyzetükkel. Olyannak fogadják el egymást, amilyenek, és nem akarja senki a másikat megváltoztatni. Rendszeresen összejárnak: beszélgetnek, kirándulnak, szórakoznak. Egyszer belép a csapatba egy új lány. Különös a magatartása, mint mindenkinek. Mesél az életéről, kicsit vagányul, vállalva önmagát. A srác és a lány között hamar vonzalom támad. A barátságból szerelem lesz. Kalandok sora kezdődik el, amelyben mélyen ott lapul a kűzdelem az átlagemberrel és önnön furcsa személyiségükkel.
- Ezt csinálom. Szó szerint veszem a dolgokat. Emlékszem, hogy amikor gyerek voltam, a szüleim néztek egy műsort a tévében, ahol egy ember korongokat lőtt. Mindenki állatira örült neki. Úgy gondoltam, ha csak ennyi kell az örömükhöz, megcsinálom. Így is lett. De a szomszéd gyerekek látták, hogy mit csinálok, és elkezdtek kiabálni, amiről tudták, hogy gyülölöm. Szóval ugatni kezdtem, mint egy kutya, mivel azt is tudok. Vaú! - kezdi a bemutatkozást az új lány, amikor először találkozik a klubtagokkal. A fiú átveszi a szót.
- Egy szép nagy házban nőttem fel. Kb. 2 éves koromra a szüleim megértették, hogy nem vagyok az a fajta gyerek, amilyet akartak. Nem voltam normális.
Valahogy így folyik a társalgás a filmben. Mindenki mondja, és teszi a magáét, s csak néha adnak válaszokat a nekik feltett kérdésekre. A valóságban ugyanez a helyzet. Venyigénél tapasztaltam meg, mennyire fontos elfogadni az õ témairányítását. Ha mesélni kezd arról, mit kellett tennie a munkahelyén, akkor néhány mondat után hiába kérdezek vissza. Õ már egész másról beszél. Venyige így jófej. Úgy érzem, ha ráhangolódom a csapongására, önkéntelenül hálás. Megtisztel a bizalmával és felvidít. Gyakran súgja, hogy jó csajokat keressek neki az interneten. Legjobban akkor lepõdtem meg, amikor a (itt nem megbotránkozni!) pina.hu weboldalt szerette volna velem megnyittatni. - Egyáltalán van ilyen? - kérdeztem. Azt felelte: persze, a munkahelyén hallotta. Nem tudom, Venyige mennyit ért meg a "betegségébõl" (vagy állapot?), egy biztos, a szülei remekül helytállnak az élete alakításában.
Autizmus: nem könnyû ezzel a tudattal szembesülni és felnõni. (Már akinek sikerül.) Mert bár a film szereplõi tisztában vannak a különbözõségükkel, a valóság azért bonyolultabb. Sokféle autista van. Amit elõször vettem észre rajtuk, az a kommunikáció képességének a hiánya. Feltûnt, hogy a kérdésekre ritkán válaszolnak. Csapong a gondolatuk, mintha kalitkába zárt madár volna, amelyik a rácsok közt próbál kitörni. Általában szeretnek beszélgetni, de a társalgás menetét õk szabják meg. Amint már említettem. Ha megkérdezem, szereted-e az állatokat, nem kapok rá se igent, se nemet, helyette megtudom, mit reggelizett vagy ebédelt.
- Figyelembe véve, hogy kik vagyunk, mi olyan jó benne? - kérdi a film egyik fõszereplõje. Óriási kérdés! Elgondolkodtatott. Mi a jó bárkiben? Csak az, ha képesek szeretni vagy szeretetet kovácsolni az önsajnálgató szívekben. Ha az autistákra ténylegesen odafigyelünk, lehetetlen nem észrevenni, hogy õk bizony mindkettõben otthon vannak. Még az is tud szeretetet csiholni, aki látszólag oda se figyel a világra. A mondókás fiúcska a játékai fölött is úgy néz az emberre, mintha kérlelne és könyörögne. Akár egy kiskutya. Ki ne szeretné a kiskutyákat?
Mi tehát az autizmus?
Utánanéztem.
Az autizmust 1943-ban azonosította Leo Kanner amerikai pszichológus. A tünetek 3 éves kor alatt jelentkeznek elõször. Jellemzõi a nyelvi kommunikáció rendellenességei, a szociális kapcsolatteremtés zavara, a sztereotip játéktevékenység, a kényszeres jellegû állandóságra törekvés, a ritualisztikus viselkedés. Az autisták elzárkóznak a személyes kapcsolatoktól és belsõ világukba menekülnek. Ha egy gyerek semmilyen személyes kapcsolatot sem tud kialakítani, akkor "extrém autista magányról" beszélünk. Ebben az esetben úgy tûnik, fel sem ismerik az embereket, csak eszközként használják õket. Azonban erõsen kötõdnek a tárgyaikhoz, fõleg a játékaikhoz. A kutató pszichológusok szerint az autisták mindent észlelnek, de nem képesek értelmesen reagálni. Beszédbeli furcsaság, hogy az "én" helyett "te"-t mondanak. Ezt azért teszik, mert így védekeznek az önfelismerés ellen. Hangingerekre pánikszerûen reagálnak. Néhány autistának különleges képessége van. Ezt nevezik "tudásszindrómának".
Magyarországon 20-22 ezer autistát tartanak nyilván. Nem kevés. Meg kell tanulni viszonyulni hozzájuk. Ez a kultúránk egyik része.
A filmmel kezdtem, oda térek vissza. A hóbortos szerelem happy end-del végzõdik. Bárcsak így alakulna minden autista sorsa! Bárcsak megtanulnánk tõlük és a hozzájuk hasonló hátránnyal bíró emberektõl azt, amire mindennap tanítanak. Az elfogadást, megértést, emberséget. De az élet nem lányregény.
"A világ nem talált hozzám utat,
Magányomból üveg alól nézed,
Amint a világ halad."
(Donna Williams autista nõ verse)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.