Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az indulás csodája

2009.02.12

Kép

Az indulás csodája

 

Lehet, hogy naiv vagyok és tudatlan, és nem úgy értek meg dolgokat, ahogy a nagy többség agyonmagyarázott szabályai diktálják. Lehet. Talán nem látok sokmindent tisztán, s csak én tudom, a tisztaság tõlem is milyen távol áll. Talán. Esetleg a világról torz képeim vannak, a világon túlról meg semmilyen. Esetleg. Egy biztos. Az életet, ha ronccsá zúzza is az idõ, ajándéknak tartom mindig és minden körülményben. Ha megfogant egy emberi csoda, aki kûzdeni kezd a létért, nemcsak a sajátjáért, hanem azokéért is, akiknek önmagán keresztül célt ad, az maga a születés. A születés nem a felsíráskor kezdõdik. A megfogantatás az igazi születés. Ezt csak az agyonmagyarázott szabályok fedik el. A homályokon túli látás betekintést enged nyújtani a kulisszák mögé, ahová az ember elzárta a szívét. Ha lehull a lakat, feltárul a csoda, az indulás misztikus csodája, amikor fellobban egy élet, elõre kûzdve a reá váró bizonytalan sorssal. Õ már akkor nagyobb tetteket visz véghez, mint mi, akik várunk a megérkezésére. Megformálja önmagát. Pár hónap csupán és kialakul a fejecskéje, a lábai, a kezei. Teljes erõvel, akarattal kûzd. Szeretetet kínál és sok-sok örömöt. Szeretné érezni az elsõ ölelést, kimondani az elsõ szót, megtennni az elsõ lépéseket. Szeretne mesét hallgatni, aztán tanulni, majd dolgozni. Talán segíteni szeretne másoknak, hogy õk is meglássák az eget, a réteket, a patakokat, a csillogó karácsonyfát. Számtalan esetben az utolsóként megszületett gyermekek lesznek a szüleik vígaszai, ha fejükre fehér csókot dob az idõ, arcukat meggyûri és kezükbe botot ad. Õk a gondolattalanságban gondolnak ránk, mi a gondolkodás fennen hírdetett bölcsei megfeledkezünk róluk. Õk a reménytelenségben is remények lehetnek, mi a reményüket taposhatjuk el. Pedig õk és mi egyek vagyunk. Belõlük lesz az én s a mi. Valaha én, s mi voltunk azok, akik utat törtek, hogy új színt keverjenek a kérdések és a feleletek kusza kavalkádjába ezen a hatalmas szinpadon. Keljenek életre mindenféle vallások, elméletek és filozófiák, az ember örök meséje a Földkerekségnek. Ki az aki nem kíváncsi az örök mesére, s annak újabb fejezetére?
Ha az ember csoda, ki az, aki elvetné a legnagyobb csodát?
Ha az ember ajándék, ki az akinek nincs rá szüksége?
Ha az ember küldött, ki az, aki nem nyitja meg elõtte az ajtót mélyen meghajolva?
Ha az ember váratlan látogató, ki az,aki nem kínálja meg õt az élet ízével?
Ha az ember gyümölcs, ki az aki, nem vágyik a kezébe venni?
Míg a döntés legyintéssel vagy marcangoló tépelõdéssel létrejön, õ bízik bennünk az aranyporba mártott tudattalanságban.
Hiszi, hogy az elsõ sírást sok-sok nevetés követi, s a kórház lámpatényének búcsút int a napsugár.
Ha egy lélek testet ölt, joga van mindenhez. Labdát rúgni a homokban, fára mászni, az iskolában puskát írni, szeretni és szeretve lenni, gyermekeit játékosan földobni majd nevetések közt elkapni, unokáinak mesét olvasni, hajlott háttal fotelbe ülni. Joga van az életét mozaikokból összerakni végül örökül hagyni.
Ez a jog szent. A szent jog meglátásához szív kell. Még hiszek a szív hatalmában. Hiszek, mert látok. Látom azokat, akikre a nagy rendezõ súlyos terheket tett s így váltak tanítókká. Látom a bénát, a siketet, s a vakot. Látom a kűzdelmeiket, az emberfeletti erejüket amellyel nekifeszülnek minden reggelnek, és minden éjszakának. Ha õk nem lennének,
szegényebb lenne a Föld, és én is.
Megszülettek, itt vannak és ráfestik arcomra azt a felejthetetlen mosolyt, ami nélkül szegényebb volna az élet, és hideg kamra minden szív.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.