Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az élet vonata

2009.04.06

Az élet vonata

Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították...
Nagyon érdekes olvasmány.
Az Élet olyan, mint egy vonatutazás: Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikrõl azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Õk kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.
Õk a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.
Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások fel- és leszállnak s mi alig vesszük észre õket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak.
Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.
Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük õket, átverekedhetjük magunkat az õ kocsijukba.
De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levõ hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedõkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyét.
Úgy érzem, vígasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból... Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom õket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Barátaim, tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást. Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok JÓ UTAZÁST!

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.